KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK
Kedves Ildikó!
Nem tudom, hogyan csinálja, de fiam /aki eddig ceruzát,
krétát, lapot látni sem akart/, kezd önállóan rajzolni. Végre az óvodai
faliújságon is láthatom a munkáit. Megszerette az alkotást. Már nem fél, hogy
kinevetik. Elhiszi, hogy képes arra, amire a többi gyerek. Javult az önbizalma
és ezt magának köszönhetjük. Elengedik iskolába is, mert emiatt ez is kérdéses
volt.
Üdvözlettel: Szabóné Kende Judit
Bp, 2010. november
Drága Tanárnő!
Nagyfiam
iskolaváltása miatt sokat aggódtam, hiszen 8. osztályig megszokták tanárai,
hogy ennyire csúnyán ír. Féltem, hogy egy új iskolában mi lesz vele? Tudom,
hogy az olvashatatlan írás miatt a tartalom értékelése is alacsonyabb. Pedig a
fiam nem buta. Hála magának, az eltelt idő alatt rendezettebb, egyéni, de
olvashatóbb írást produkál Kolos és a felvételin sem okozott nehézséget az
írásbeli munkája. Most a középiskola első félévének vége elé már nemcsak én, de
bárki megérti mit ír. Összeszedettebb és közérthetőbb nemcsak az írásban, de
társas kapcsolataiban is.
Örülök, hogy
rátalálta és hálás vagyok a segítségért!
Szeretettel: Rádai Jánosné
Szolnok, 2011.
Január
Tisztelt Hölgyem!
Gratulálok a munkájához! Csodát tett
a fiammal!
Már azon is meglepődtem, milyen
szívesen jár Önhöz tanulni hetente. Arra azonban nem gondoltam, hogy majd egy
év alatt ennyit javul írásának olvashatósága. Ezen kívül elmondhatom, hogy jobb
a feladatokhoz való hozzáállása is. Felelősséget vállal a dolgaiért, tetteiért.
Ez remek!
Őszinte elismerésem a szakértelméért
és odaadó munkájáért.
Tisztelette: Dr Soós Lajos Géza
Budapest, 2011. május
Kedves Grafológus
Asszony!
Nagycsoportos fiam edig
nem rajzolt, ezért kétséges volt a beiskolázása. Köszönöm, hogy néhány hónap
alatt behozta lemaradását és ősszel iskolába mehet a barátaival. Fiamat egyedül
nevelem, sokat dolgozom. Én ehez nem értek, hogyan segítsem őtet. Köszönöm
szakértő munkáját.
Kezeit csókolom: Juhász
András
Kedves Ildikó!
Olyan jó látni, hogy Zolikám írása mennyit javult. Már nincs - a tanár
által - pirossal áthúzott oldal a füzetében, megszűntek a felszólítások
a lap alján, sőt csillagot, kis biztatást, apró dicséreteket találok a
helyükön. Zoli sokkal szívesebben jár iskolába és több barátja is van.
Örülök, hogy Rád találtunk.
Szeretettel üdvözöl: Kissné Dombi Katalin és Kiss Zolika
Kedves Ildikó!
Örömmel üzenem,
hogy Dani igen jól teljesít az iskolában és a füzetei is olvashatóak.
Nem gondoltam volna, hogy az én enyhén fogyatékos gyermekem valaha is
fog tudni rajzolni, nemhogy írni.
Köszönjük a segítséget, kitartó biztatást és szeretetet: Tőke Dávid és Danika
Kedves Ildikó!
A héten megint eszembe jutottál, mert Levi írásán nagyon meglátszik fejlesztő munkád eredménye.
Majd elolvadtam a gyönyörűségtől, amikor megláttam a geometriai
füzetet, amit most kezdtek el írni. Szép formás betűk és a sima lapon
egyenes sorok, nem pedig lefelé csúszó mondatok. Köszönet, mert ez a te
türelmes hozzáértő munkádat dicséri.
Jó egészséget és sok sikert kívánunk!
Üdv: Irén és Levi
Kedves Asszonyom!
Köszönettel látom, hogy tizenéves
nagy fiam olvashatatlan írása hónapról hónapra olvashatóbb. Már azok a
tanárok is észreveszik, akik nem tudják, hogy grafomotoros fejlesztésre
jár. Igaz én rövidebb időre számítottam, de belátom megéri a rendszeres
gyakorlás. Ábel sosem volt egyszerű gyerek, Önhöz mégis szívesen jár,
jól érzi magát, ez pedig nagy szó, mert majdnem-felnőtt tiniként elég
elutasító otthon. Nem csak a füzetei rendezettebbek, de kezd magára
találni a világban.
Köszönjük segítő foglalkozásait. Gratulálunk eredményeihez.
Üdvözlettel: Kemény András és Ábel
Kedves Ildikó!
Köszönjük a szeretetteljes személyes foglalkozásokat. Tudom, hogy
Gabika - enyhe fogyatékosként - nem mehetett volna soha normál
iskolába. A te kitartó játékos foglalkozásaid vezettek oda, hogy - sok
türelem után- a helyi Pedagógiai Szakszolgálat és a Tanulási
Képességvizsgáló Bizottság is egybehangzóan, elengedte normál első
osztályba.
Most, túl az első féléven látom igazán, hogy jó közepes eredménnyel
boldogul a normál képességgel született gyermekek között. Ezt neked
köszönhetjük.
Tisztelettel és szeretettel üdvözlünk: Németh Gáborné Kati és családja
Tisztelt Hölgyem!
Hálásan köszönöm gyermekem meglepő írásjavulását. Szkeptikus
voltam, mert én sem írok szépen. Nem gondoltam, hogy lehet ezen
javítani bármit is. Meghatározottnak gondoltam. Mivel Péter fiam
középiskolába megy, és a jelenlegi iskolában már megszokták az írását,
de egy magasabb szinten, ismeretlen helyen féltem hogyan fogják ezt
tolerálni.
Köszönjük a szép eredményt, nyáron is vállaljuk a fejlesztést, mert igencsak hasznos.
Tisztelettel: Nánási család